모금 9월 15일 2024 – 10월 1일 2024 모금에 대해서

Kék pille

Kék pille

Gárdonyi Géza
이 책이 얼마나 마음에 드셨습니까?
파일의 품질이 어떻습니까?
책의 품질을 평가하시려면 책을 다운로드하시기 바랍니다
다운로드된 파일들의 품질이 어떻습니까?

Gárdonyi ​előtt – írja Móricz egy kitűnő emlékezésében – a paraszt csak mellékfigura, akit illik néha észrevenni. Míg nála az emberiség tényezője, és semmivel sincsenek hátrább emberi jogokban és elbírálásban, mint más társadalmi osztály tagjai.
Az ízetlen, göregábor-történetek szerzője nehezen és sokára találta meg igazi hangját. A népszínműves faluszemlélet uralkodása, a falut megvető és nem ismerő városi közönség igényeinek kiszolgálása idején az írónak előbb korai termését, szemléletét kellett megtagadnia, hogy eljuthasson a földművelő nép valóságos problémáinak megértéséhez.
Ennek a buktatókkal teli, küzdelmes útnak olykor idilli, kissé érzelmes, de nemegyszer megrázó állomása Gárdonyi elbeszélései. A nagy természet idilli szépségének festése, humor, kedvesség, felelősségteljes emberség, a falu és a város kiszolgáltatott, esett embereivel való együttérzés jellemzi a kötet elbeszéléseit. Ezek a novellák, hisszük, ma is maradandó értékei a magyar irodalomnak, és nemcsak tanulsággal szolgálnak, de igaz, tiszta gyönyörűséget is szereznek az olvasónak.

년:
1961
출판사:
szs
언어:
hungarian
파일:
EPUB, 515 KB
IPFS:
CID , CID Blake2b
hungarian, 1961
온라인으로 읽기
로의 변환이 실행 중입니다
로의 변환이 실패되었습니다

주로 사용되는 용어